Hogy mit is csinál egy néptáncpedagógus a hétköznapokban? Hát gondolom bemegy az iskolába, vagy a csoportjához és mindig vidáman, jó hangulatban megtanítja a növendékeit táncolni. Nem? Nem teljesen. A válasz részben igaz. Kicsit szeretném kibontani a témát, hogy mindenki tisztábban lásson minket!
Sokfélék vagyunk, mint minden más szakma képviselője. Sokan sokféle helyen, sokféle körülmény között dolgozunk. Vannak köztünk ügyesebbek, kreatívabbak, zsarnokok és megengedők, vannak trehányak és maximalisták, vannak dogmatikusak és innovatívak, vannak barátkozók és gyűlölködők, dicsérők és kritikusok és még ennél is színesebbek vagyunk.
De mit csinálunk?
Táncot tanítunk? Táncra tanítunk? Tánccal tanítunk? Nevelünk? Hagyományozunk? Kultúrát csinálunk? Kultúrát ültetünk?
Ez talán mind együtt igaz. És még ennél is többet teszünk. Először is. Valószínűleg mindenki, aki ezt a hivatást választotta magának, szerelmese a magyar népi kultúrának. Ez szinte biztos, mert enélkül egyszerűen nem megy! Biztosan szerelmese a közösségi létnek, hiszen ez a műfaj nem a remeték műfaja.
Szóval táncolunk, énekelünk mesélünk és játszunk a gyerekekkel és a felnőttekkel. Nem könnyű kenyér. Sok minden nehezíti és szépíti. Nagyon sok fronton kell helytállni és a frontok csak bővülnek, ahogy az időben előre haladunk. Rengeteg elvárást támasztanak a néptáncpedagógussal szemben:
Legyen kiváló táncos! Legyen jó vezető! Legyen közösségi, de legyen magabiztos! Legyen kreatív és agilis. Értsen a zenéhez, a tánchoz, a néprajzhoz, legyen tájékozott a társművészetekben! Tudjon zenét vágni! Legyen pályázatíró! Legyen hangtechnikus! Legyen fénytechnikus! Legyen koreográfus! Legyen kedves és humoros! Legyen érzékeny, megértő, de legyen határozott! Legyen jó szervező! Értsen a gyerekek és a felnőttek nyelvén egyaránt! Képviseljen hagyományos értékeket, de legyen modern! Legyen ott!
Míg a legtöbb pedagógus egy osztály osztályfőnöke, mert a többihez esetleg szaktanárként jár, addig a néptáncpedagógusnak van ovis csoportja, 3-5-7 gyerek és/vagy ifjúsági csoportja, felnőtt és/vagy szenior együttese és ne adj' Isten "szülők tánca"! (A művészeti iskolában dolgozó tanárok bár sokszoros adminisztrációs teher hárul rájuk, NEM kapnak osztályfőnöki pótlékot!!!) Mindegyik csoportban jogos az igény, hogy ugyanúgy foglalkozzunk velük. Ugyanolyan lendülettel, lelkesedéssel, odaadással és szeretettel. Most pedig mindenki tegye a szívére a kezét... Aztán ott van a tehetséggondozás része a dolognak. Mert amikor végeztünk az oviban és befejeztük az iskolai óráinkat, és mielőtt mennénk a felnőttekhez, akkor ingyen fejleszthetjük a tehetséges gyerekeket, ami az egyik legszebb része a munkának, de még szebbé varázsolhatnák, ha még fizetnének is érte!
Közben elcsúszott a világ és az emberek nem értik, hogy mi történt. Én azt gondolom, érzem, hiszem, tudom, hogy a munkám SZOLGÁLAT. A "szülő" a "fenntartó" és sokszor már a gyermek is azt gondolja, hogy, amit csinálunk az SZOLGÁLTATÁS! Óriási különbség van ám, kérem szépen! (A szolgáltatásokat ma már megfizetik) És mielőtt bárki bedőlne annak, hogy ma a tanárok jól keresnek, elmondom, hogy ez nem így van. 17 év kitartó munkájával, diplomával, továbbképzésekkel, díjakkal, 176168 forint érkezik a számlámra, főállásúként. Azt gondolom, hogy ez nem kevés, hanem megalázó! Ezért megy minden tánctanár, mint a bolygó hollandi, éjt nappallá téve, száz helyre tanítani a szabadidejében. És ez nem jó! De ez egy másik gondolat témája... Bizonyos esetekben azt érzem, animátorokká lettünk és unatkozás elleni bohócok vagyunk, mert bizony így kezelnek bennünket. Ilyenkor szomorú vagyok. Aztán jönnek a csillogó szeműek és elszáll a dühöm és a haragom! Mert értük megéri. Az embert nem szeretheti mindenki. De tisztelni illik a másikat, azt hiszem! Ebbe a normába kellene visszarázódnia a társadalmunknak!
A szülő és a tanár szövetsége a záloga a gyerekek jövőjének!
Mert a gyerek akkor fog igazán hinni a tanárában, ha érzi, és tudja,hogy a szülei is igazán hisznek benne! Akárhogy is, de kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés, valamint segítségnyújtás nélkül kudarcra vagyunk ítélve! Én szeretném, ha a gyerekek érdekében, ezt a kudarcot elkerülnénk és mindannyian az ÜGY győztesei lehetnénk!
Egyszer egy barátommal egy jó nagyot beszélgettünk egy szép műsor után, fröccsel a kezünkben, a földön, egy subán ücsörögve. Másnap reggel ez az írás született:
Nekünk, néptánc tanároknak is van gyermekünk. Kinek édes, kinek csak "fogadott", kinek mindkettő. Kinek csak néhány , de van, akinek 30, 60, 100. Mi is látjuk nevetni, rohanni, kiabálni, verekedni, játszani. Együtt énekelünk, táncolunk, fogócskázunk. Megmossuk a kezüket, bekötjük a sebeiket, letöröljük a vért az orrukról, ha épp úgy alakul. Cipőt kötünk, szoknyát igazítunk, hajcsatot szerzünk az elveszett helyett. Vígasztalunk, mordulunk, ölelünk, ha kell, de, ha nem kell akkor csak úgy, mert ölelni jó, és igen, kiabálunk is. Kérünk. Sokszor, sok gyereket. Nagyon sokszor. Ruhát szerzünk, ruhát varratunk, ruhát osztunk, ruhát igazítunk... Megpróbáljuk megtanítani, mit kell tennünk ahhoz, hogy a ruha viseletté váljon rajtunk, rajtuk. Formáljuk a csoportból a csapatot, azt építgetjük, de szeretjük az egyént , a villanót. Bátorítjuk a bátortalant, segítjük az ügyetlent, dicsérjük a szorgalmast, intjük a szemtelent, szigorúak vagyunk az erőszakossal. Tábort, tréninget, utazást, előadást, versenyt, koncertet, bulit, klubot, kirándulást... szervezünk. Táncot tanítunk, szemléletet formálunk, szellemiséget közvetítünk, jobb-rosszabb koreográfiát csinálunk, gátlásokat oldunk, kapcsolatokat teremtünk ember és ember között. Együtt izzadunk a munkában, együtt fáj, együtt jó! A szívünk a helyén, a lelkünk erős, a testünk lassan, de biztosan használódik... Hisszük, hogy, amit csinálunk az jó, az fontos, mi több nélkülözhetetlen, a testi-lelki-szellemi egészség megőrzése érdekében! Csak hittel, elhivatottsággal, alapos hozzáértéssel tudunk erős, büszke embereket nevelni! Fontos, hogy figyeljünk egymásra, bízzunk egymásban, ismerjük és elismerjük egymást, a szükségben segítsünk, az örömben osztozzunk!
Anyai nagyanyám azt mondta egyszer:" A szegénység nem szégyen fiam! Csak mindig becsületes és tiszta legyél!"
Igyekszünk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.