A kocsiban hallgatom a rádiót. Sokat hallgatom, bár egyre kevésbé élvezem. Szeretem a beszélgetéseket. Ma reggel is hallgattam. Régóta bosszankodom. Évek óta kicsit, aztán pár hete nagyon és most, ma reggel felforrt a vérem és szinte szétrobbant az agyam, mikor ezt a riportot meghallottam. (Bevallom nem bírtam végighallgatni, mert féltem hogy kárt teszek a rádióban, így később innen visszahallgattam-
Néhány éve létrejött egy a típusát illetően KÖZPONTI hivatal. Nagy és szép nevet választottak neki, bár annak idején ebből is volt vita, mert nem kérdeztek meg senkit arról, hogy egyáltalán használhatják e Klebelsberg Kuno nevét. Ha ma látná Kuno úr, hogy mi történik a nevével fémjelzett intézmény által elindított folyamatokban, joggal gondolhatjuk, hogy volna néhány keresetlen szava politikusainkhoz.
Két dolgot hallunk manapság nagyon sokszor. Központi és állami. Szinte mantrává vált. Az iskolák többsége állami fenntartásba került. Nézzük csak. Biztosítani kívánták az egységes oktatást és a körülményeket. Ezt csak így lehet, mert az önkormányzatok eladósodtak és az oktatásra már csak kevés jutott, pedig az az állam megmaradásának egyik alapja! Rendben.
Hogy is történt.
Megmentjük az önkormányzatokat, az adósságaik jóságos átvállalásával, "cserébe" könnyítve a helyzetükön kivesszük a kezükből a helyi intézmények fenntartásának jogát, illetve inkább lehetőségét. Még, akik ragaszkodtak is volna intézményeikhez, őket is inkább meggyőzték, hogy 'jobb lesz ez így". Aztán létrehozunk egy központi hivatalt, ami mindenek felett áll és majd az jól működteti az egészet, ezzel meg egy "csomó" pénzt spórolunk, legalábbis ezt hitetjük el.
A tankerületi vezetők lesznek az iskolai vezetők vezetői, azoké pedig a politikusok. Igaz nincs Magyarországon Oktatásügyi Minisztérium (mondjuk egészségügyi és környezetvédelmi sincs), de majd jól odacsapjuk az EMMI-hez, amit pedig egy jólelkű lelkészre bízunk, mert az jól néz ki. Olyan rokonszenves, megbízhatónak látszó, kedves figura kell egy ilyen minisztérium élére. Szóval felépítünk egy, egyes résztvevői szerint, félkatonai szervezetet, ami, parancsuralmi rendszerben működik. Egy ideig nem nyúlunk bele, mert egyrészt, "foggalmunk" sincs hogy működik és, hogy egyáltalán működik e. Közben létrehozunk egy ellentmondásos szakszervezetet, elnevezzük KARnak (ez így jobban hangzik), (ami nonszensz, hogy a fenntartó hívja életre a benne dolgozók érdekvédelmi szervezetét), aminek mindenki aztán, akarva akaratlanul a tagja!
Eddig olyan, mintha valami abszurd vígjátékot néznénk, de nem. Nincs ám vége.
Telnek az évek. Lassan lejárnak a vezetői mandátumok új igazgatókat kell választani. Ez bejáratott dolog, mindenhol tudják, hogyan is kell ezt csinálni és általában van is elképzelés mindenhol arra nézve, ki is vezessen egy adott intézményt. Állj! Nem jó! Majd mi megmondjuk, hogy ki vezesse az intézményeteket. Persze véleményezhetitek a döntésünket (szülők, gyerekek, tantestület, alkalmazottak, helyi képviselők), de a döntést mi hozzuk, hiszen sokkal jobban tudjuk itt, hogy nektek mire is van szükségetek ott! Állj! Nem jó! Tudjátok mit, inkább ne is véleményezzétek, mert az egy csomó papírmunka, meg egyébként sem érdekel senkit sem, abból is csak a baj van, mert össze-vissza beszéltek.
Aztán ott van az a sokféle iskola. Színesek, kreatívak, tettre készek, változnak, a mindenkori igényeknek megfelelően próbál mindenki tenni a saját helyén. Állj! Nem jó! Majd mi megmondjuk, milyen iskolák létezhetnek és milyenek nem. Jó hát végül is mi tartjuk fenn őket nem? Abból megint csak a baj van, meg a káosz, ha annyian vagytok és olyan sokfélék. Egy a zászló kérem, tessék beállni alá!
Ne emeljük a pedagógusok bérét, mert nagyon keveset keresnek? De, de ez jó ötlet. Mennyivel? Mondjuk száz százalékkal! Naaaa! Azért mindennek van határa. Jó legyen, de akkor húzzuk el annyira, hogy a végére megint sz@rt se érjen a pénzük és rögzítsük a hat évvel ezelőtti minimálbérhez a számítását, plusz vezessünk be nekik egy értelmezhetetlen előmeneteli rendszert, amiben legyenek szakértők és tanácsadók, meg portfólió, meg ilyenek, aztán kényszerítsünk rá mindenkit, hogy továbbképezze magát az amúgy is kevés fizetéséből, hogy a végén kategóriát "ugorhasson" és örüljön, mert nem tanácsoltuk el a pályától. Na, ez jó!
Kellene még valahogy kisajtolni ebből a rendszerből néhány forintot. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy az intézmények, amiket az önkormányzatok építettek és tartottak fent idáig, most a mi kizárólagos bérleti jogunk alá kerülnek, majd fenntartjuk őket és, ha valaki akar valamit csinálni az iskolájában, akkor fizessen a főbérlőnek, vagyis nekünk. Biztos ne a tulajdonosnak? Biztos ne, hiszen, ha csavarunk egyet a dolgon az önkormányzat is állami, vagyis, amit épített az is állami, vagyis a miénk. De ez nem olyan komcsi dolog? Kuss! Vagy mi lenne, ha akkor a helyi iskolák kapnák meg a bérleti díjat, hogy legyen egy kis pénzük? Hülye vagy?! A tanároktól is bérleti díjat fogunk szedni, ha a saját tornatermükben akarnak focizni!!! Ne, az nagyon meredek volna... Kuss!!! Így lesz. KÖZPONTI, ÁLLAMI! Nem érted?
De közben kevés a tanár és a gyerekek is kevesen vannak. Jó! A tanárok elmennek mert kevés a pénzük, nem bírják a rendszert, a szorítást, a stresszt, magas az óraszámuk, túlterheltek stb. Semmi gond! Majd azt mondjuk, hogy soha ennyi pedagóguspalánta még nem jelentkezett az egyetemekre. Idővel megoldódik. Oké, elvégzik, de nem mennek el tanítani 120000 forintért egy percre sem, vagy, aki igen az olyan gyorsan kiábrándul, hogy meg sem áll Új-Zélandig. A pályán csak az igazán elhivatottak és a változtatásra képtelenek maradnak (utóbbi sem feltétlenül rosszindulatú jellemzés). Jól van, akkor majd könnyítünk a helyzeten azzal, hogy mindenki taníthat mindent, teljesen mindegy, hogy mit végzett, mihez ért, vagy mit akar csinálni. Jó, ez jó!
A gyerekhiányra is van ám megoldás. Mert, ha kevés a gyerek, kevés lesz a dolgozó ember is. Vietnamban és Ukrajnában már csak az öregek maradtak, a többiek nálunk dolgoznak, de így is kell még a jó munkás ember. Akkor mi lenne, ha minél előbb beiskoláznánk mindenkit. Jó, ez jó ötlet! Mondjuk három évesen? Hát azt azért még korainak érzem, de nyelvtanfolyamra mindenképp járjanak a kiscsoportosok is, meg lovashittanra. Akkor mondjuk hat évesen. Jó, hát ez eddig is így volt. Oké, de most tényleg mindenkit. És mi lesz az iskolaérettséggel? Ó tényleg! Ezt eddig nem a helyi szakemberek, óvónők, gondozók, szakértők állapították meg? De. Állj! Nem jó! kellene egy központi hivatal, ami kimondja Pistikéről, hogy iskolaérett, mert azok ott helyben megbízhatatlanok, és még a végén visszatartják a munkásainkat a nagycsoportban! ÁLLAMI, KÖZPONTI! Meg kéne érteni végre!
De ez nem biztos, hogy jó lesz ám, mert sokan hitetlenkedni fognak meg kritizálni ezt az egészet. Ó, már csak néhányan mernek pofázni, a többség úgyis belemegy a játékba. A közvéleménynek majd a Bence elmondja, hogy ez azért jó, mert jó. Mert igazságos, ÁLLAMI és KÖZPONTI és mert mi találtuk ki. Jó, ez jó!
Meg itt van ez a magántanulói státusz, ezzel is kellene kezdeni valamit! Mi lenne, ha beszüntetnénk, arra hivatkozva, hogy sok volt a visszaélés! Háháháháhá, azért szerintem ennyire nem legyünk már cinikusak, ezt nem fogják benyelni. Dehogy nem! Majd azt mondjuk, hogy nem beszüntetjük, hanem átalakítjuk! Jó, az jó!
És így tovább és így tovább és így tovább......
Sokan kértek, hogy ezt ne írjam le, vagy inkább csak egy papírra, aztán égessem el!
Félnek ám! Mindenki fél, vagy legalábbis tart. Ezt sikerült elérni. Szép eredmények.
Persze vannak jó oldalai is a dolognak, de az ember dühöngés közben ezekről nem beszél, mint Rétvári úr szerint a kritikusok a paragrafusok hátsó bekezdéseiről... Azt majd máskor... ;)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.