A Mozgás Törvénye

"A művészet az emberiség legtürelmesebb nevelője."

Élménytábor felnőtteknek

Régóta terveztem egy tábort, illetve először nem is tábort szerettem volna, hanem egy két napos képzést, de hát régóta tudjuk, hogy ember tervez... Arra gondoltam, mielőtt a képzés megszületik hivatalos formájában is, mégis csak jól fog jönni ez a tábor, kvázi főpróbaképpen. 

Augusztus 2-4-e között tehát megrendeztük Abán az első Mozgás Törvénye tábort felnőttek számára. Tíz lelkes résztvevővel indultunk és csináltuk végig a programot! Főként gyakorló pedagógusok tiszteltek meg a jelenlétükkel, de, mint minden képzésen, itt is volt "kakukktojás", egy főállású anya személyében, aki coachként tevékenykedik. 

Pénteken kezdtünk, a vendégeket az abai Ifjúsági Szálláshelyen vártuk, ez volt a bázisunk. Nagyszerű hely ez, kiváló helyszín mindenféle tábor lebonyolításához. A környezet egyből magával ragadta az érkezőket, sokan még nem jártak nálunk. Összevártuk egymást és a kiadós ebéd után nekiláttunk a munkának. img_20190802_093815.jpg

A programot úgy igyekeztem összeállítani, hogy a három nap alatt, érintve egy csoport alakulásának főbb fázisait, mindenből legyen egy kis ízelítő. Pénteken csak ismerkedtünk, önismereti játékok, gyakorlatok álltak az előtérben. Mindenki bemutathatta magát többféle szemszögből. Beszélgettünk párban és kiscsoportban, nagy körben. Játszottunk, sokat játszottunk, hiszen a mozgás alapvető részét képezte a hétvégének. Este aztán megérkezett, hozzánk Vastag Ricsi barátom a veszprémi Gerence Hagyományőrző Együttes vezetője, aki arról beszélt nekünk, és hívott be a beszélgetésbe, milyen lélekkel dolgozik egy többgenerációs csoporttal, hogyan vált a banda csapattá és mik a hosszútávú tervek, illetve lehetőségek egy olyan esetben mint az övék. Egyre másra jöttek a hozzászólások és mindenki hozta a saját példáit. Igazán jó hangulatú beszélgetés volt.img_20190802_141618.jpg

A szombati nap reggel indult és egy kis energetizálás és kötelező kávék után nekiláttunk a feladatoknak. A tét aznap már az egymásra hangolódás volt. Rengeteg gyakorlat sok-sok nevetés és persze az elengedhetetlen mozgás. Ebéd után folytatódott a munka és immár csapatban dolgozva. Olyan feladatokat adtam a csapatoknak, amik megoldásához nagy szükségük volt egymásra. Az egymásra utaltság és a véletlenszerű csoportokban betöltött pozíciók megfigyelésére is adtunk lehetőséget. img_20190804_000414.jpg

Este Józsa Balázs tanár kollégám mutatta be a mi kis "birodalmunkat", az abai Atilla Király Gimnázium hétköznapjaiba és ünnepeibe nyerhettek betekintést a részvevők. Az előadást követően még egy citera is előkerült és az este késői nótázással folytatódott. Hatalmas nevetések, történetmesélés és mindenki hozta a saját dalait. img_20190803_174814.jpg

Vasárnap délelőtt Szaka Kata nemezművész szakmai irányítása alatt zajlott a munka. A "Két kezem formálja" modul kiváló lehetőséget adott mindenkinek, hogy ezzel az újjáéledőben lévő fantasztikus művészeti ággal ismerkedhessen. A hangulat itt sem hagyott alább! Mosolygó arcú emberek állták körbe a munkaasztalt és gyúrták a nemezeiket rendíthetetlen jókedvvel és lelkesedéssel.67593374_546291572575324_2842942065581490176_n.jpg

Vasárnap délután röviden zártuk a programot és búcsúztunk is. Néhányan még a szép időben ellátogattak Székesfehérvárra és beugrottak kedves barátom, Fehér Csaba, ötvösmester műhelyébe, hogy az élmények mellé valami vásárfiát is vigyenek haza az abai hétvégéről.20190804_123137.jpg

Íme néhány gondolat a visszajelzésekből:

A foglalkozások lebonyolítása jól átgondolt volt, figyeltél a társaságra, a reakcióinkra, jókor váltottál át az energizáló játékokra. Nem volt feszített a tempó, kényelmes volt a munkamenet. Örültem az új játékoknak.

(Fodor Janka, Siófok)

 

Jó volt együtt dolgozni a közösséggel,  amely a két és fél nap alatt egy együttműködő,  felszabadult, vidám közösséggé kovácsolódott. az előadók felkészültsége, a kézműves ügyessége bámulatos a három nap hibátlan szervezésben magas színvonalról tett tanúbizonyságot.

Köszönöm a lehetőséget!

(Nemes Házy Aranka, Nagymegyer)

 

 

Örültem, hogy én is játszótárs lehetek, nemcsak külső szemlélőként láthatom a tanítványaimat, irigykedve nézhetem milyen jó a hangulat, hanem a saját bőrömön keresztül tapasztalhatok mindent! Felemelő érzés volt újra szinte diáknak lenni (s végre nem pedagógusként megfelelni az elvárásoknak)... Roppant módon élveztem, hogy találkozik a múlt és a jelen. Mindkettőt képviselte Göbi! Csuda jól felszínre hozta az elfeledett, rém egyszerű játékokat és olyan módon dokumentálta, ahogyan azt ma már a fiatal generáció elvárja, én pedig csak „sóvárogva” rácsodálkoztam…

(Szalai Andrea, Budapest)

A bejegyzés trackback címe:

https://amozgastorvenye.blog.hu/api/trackback/id/tr1815008384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása