A Mozgás Törvénye

Kezdjük az elején. 30 éve táncolok és a térdeim már bizony érzik ezt. Voltak kisebb nagyobb sérüléseim is, na de ez..., mint derült égből a villámcsapás. Megpróbálsz felállni egy fotelből, elcsúszol és bumm, odavágod a térded. Fáj. Reggel is fáj. Két nap múlva is fáj. Elmész egy kisvárosi járóbeteg rendelőbe, egy ortopéd sebészhez. Gyorsan bejutsz, megvizsgál, aztán elmondja, hogy szerinte hét-tíz nap múlva jobb lesz. Vársz. Nem lesz jobb. Elmész ugyanoda egy másikhoz, ő is megvizsgál. Neki is elmondod, hogy a lábad az életed, a munkaeszközöd, nagyon fontos, hogy jó legyen. Elmondja, hogy menj el fizikoterápiára és ultrahang kezelésre, az majd segít... Halkan megjegyzi, lehet hogy ez porcszakadás..., akkor műteni kellene.... Elmész egy kezelésre,mert bízol benne.

Aztán mivel nem szűnik a fájdalom megkeresed azt az orvost, aki már korábban több ízben kezelt és megbízol benne, mert a barátaidat is ő tette helyre. Délelőtt felhívod, este bent vagy egy magánrendelésen. Elmondja, hogy baj van, 15 perc múlva egy MRI gépben fekszel 30 perc múlva már az orvosnál a CD, amin a vizsgálat eredménye van. Reggel hétkor hív, hogy délre menj vérvételre, mert az aneszteziológussal kell beszélned, holnap reggel pedig megműt.... Ez szinte felfoghatatlan gyorsaság a mai viszonyokat tekintve. Szerencse is volt benne, kiesett egy műtét arról a napról. Olyan gyorsan történt minden, hogy még izgulni sem tudtam rendesen. 

Bementem hát a kórházba. Leültettek, egy nővér vért vett tőlem. Megtudtam a vércsoportom végre. A+-os  vagyok, mint egy közepesen jó hűtő! Aztán már mentem is az altatóorvoshoz konzultációra, aki olyan gyorsan mondott el olyan sok mindent, hogy felét sem tudtam megjegyezni a nagy ijedtségben Persze leszúrtak az életvitelem miatt... Aztán haza tele gondolatokkal és izgalommal, készülés a másnapra. Az éjszaka nem tudtam aludni,csak forgolódtam és azon járt az agyam, hogy mi lesz most, mi fog történni. Alapjában nem vagyok izgulós, de most...

Reggel ötkor kelés, félhétre bent voltam. Szobát kaptam, szobatárssal. Jó fej pali, térdprotézissel. "Vetkőzzön meztelenre és vegye fel ezt a ruhát, mindjárt hozzuk a gyógyszereit!" - határozott, de kedves a nővér. Megilletődtem. Vetkőzés, fehér ing, kórházi ágy, gyógyszerek. "Mindjárt jönnek magáért és viszik a műtőbe." Hát most már bizony tele a gatya. Még nem jártam ebben a cipőben. Aztán jön egy fiatalember, aki szépen levisz a műtők szintjére. Ott átemelnek egy ágyra ketten, betolnak egy picike szobába. Papírtörlőket tesznek a lábam alá és kezdődik a borotválás. "- Maga nem focista." - mondja a zöld ruhás, maszkos, műtőssegéd. "-Miből gondolja?" "- Manapság azoknak csupasz a lába, többet cicomáznak,mint a csajok!" Nevetek. Próbálja elterelni a figyelmemet. Ő is jópofa. Aztán még egy ágycsere, és tolnak is műtőbe. Nagyon hideg, nagyon modern, nagyon sok lámpa és kütyü van, ha nem volnék betojva mindenről megkérdezném, hogy az mi. De nem tudok beszélni. Mindenki teszi a dolgát körülöttem, lazán viccelődve egymás között. Azért az megnyugtat, hogy ők nem izgulnak. Aztán kapom a leszúrást, mert ittam! Azt sem szabad! Az altató orvos megnyugtat, hogy az új protokoll szerint nincs gond legfeljebb hányni fogok kicsit... Szuper. Aztán felültetnek, infúziót kapok, a fejemet leszorítják, és a hátamba kapom az injekciót. Először csíp aztán lassan zsibbadni kezd a derekam és a lábaim. Jön a doki is. Kérdezgetnek ellenőrzik, hogy hat a anyag. Már nem érzek semmit. Felemelik a lábamat és "kifestik" pirosra. Még egy utolsó kérdés mielőtt belevágunk. "Mit érez?" "Kicsit mintha görcsölne a combom." "Olyat nem érezhet, forduljon csak ide a fejével, kap egy kis szundiport..." A következő kép, hogy egy maszkot emelnek le a az arcomról és kedvesen köszöntenek, hogy végeztünk. 15 perc. Ennyi. Áttolnak az ébredőbe, ahol két kedves nővér a kacsazsírról beszélget, hogy mennyire szeretik. Gyorsan beajánlottam nekik édesanyám tömött kacsáit, ha esetleg szükségük volna efféle finomságra. Aztán vissza az osztályra.

Infúzió és fájdalom csillapító kombókat kapok folyamatosan. Kell a folyadék. De nem tudok pisilni. Egy nővér hozza a "kacsát" Elröhögöm magam fájdalmamban, mert Hofi jut eszembe "Nővéreke nem tömni akarok, hanem pisálni." Próbálkozom,nem megy! "Semmi baj segítünk, jön a doktor úr és bevezeti a katétert." Na ez az a pont, amit nagyon nem vársz, de tudod, hogy eljön. Ezt nem részletezném. Röviden az eleje kínos, a közepe megkönnyebbülés, a vége borzalom. Ezután csak alvás. Elnyom a fájdalomcsillapító. Aztán beszélgettünk a szobatársammal, kellemes fazon Siófokról. Volt közös témánk és együtt szurkoltunk Márton Anitának az atlétikai vb közvetítés alatt. Estére kiment az érzéstelenítő. Kérdeztem, hogy felállhatok-e, a válasz határozott és egyértelmű: NEM. Ha nem hát nem. Az éjszaka forgolódós szenvedős, csövekbe akadós bénázás. Nagyon vártam a reggelt. A szobatársam is. "Hát volt hangod éjszaka..." "Talán horkoltam kicsit?" "Kicsi?!?!" aztán elneveti. Jön hozzá a gyógytornász és velem is vált pár szót, elmondja mit is kell majd csinálnom otthon. Hozzák a reggelit is lassan, kérdezik van e kívánságom, mondtam, hogy a kaviárt édes pezsgővel szeretem, mondták utána néznek... :) Még egy gyors szuri a hasba, azt sem tudtam mondani, hogy fapapucs. Ebből még kilencet otthon... Aztán zárójelentés aláírás, egy rövid konzultáció a doktor úrral, öltözés és búcsúzás.

Saját lábon jöttem el. Fantasztikus érzés. Nagyon vigyáztak rám bent, de jó volt kijönni.

Ezúton is szeretném megköszönni a székesfehérvári Szent György Kórház ortopéd osztályán dolgozó minden nővérnek és orvosnak, hogy kedvességükkel és szakmai felkészültségükkel elviselhetővé tették az ott töltött rövid időt! Hálásan köszönöm a törődést és a segítséget! Külön köszönet Czifra Attila doktor úrnak, és a műtőben dolgozóknak a törődésért, a gyors és precíz, sikeres munkájukért! Köszönöm a biztonságos érzéstelítést Dr. Török László doktor úrnak és a "szundiport"  Éliásné Dr. Fáncsik Éva doktornőnek! A megélhetésem, a hivatásom, a szerelmem, a tánc múlik a kezük munkáján!

Tiszta szívemből köszönök mindent!!!

U.i.: Kár, hogy a reggeli kaviár mellé csak száraz pezsgő volt, de azért ki lehetett bírni! ;)