A Mozgás Törvénye

"A művészet az emberiség legtürelmesebb nevelője."

Elbocsátó szép üzenet
Egy "családregény" apró tánclépései

2001. januárjában léptem be először a próbaterembe, tele izgalommal és várakozással. Sok ismeretlen és néhány ismerős közé. Egy "szentélybe", melynek oltárán 18 évig áldoztam. Eddigi életem felét ezen a helyen töltöttem! Ami ezalatt történt az számokban szinte kifejezhetetlen, és Pap Gábor egy alkalommal azt mondta egy előadásában, hogy az emberi kapcsolatokról a számok mondják el a legkevesebbet. Mégis egy érdekes adat, közel 10000 órát töltöttem el ez idő alatt, csak a próbateremben, nem számolva a táborokat, utazásokat, előadásokat, mulatságokat, rendezvényeket... Hadd meséljem el mit érzek most, 18 év után, mikor kijöttem a próbatermből, a Malom utca 6-ból, a Táncházból, az Alba Regia Táncegyüttes otthonából, és az én otthonból... és becsuktam az ajtót!arte7.jpg

Hogy mire elég ez az idő?! Mindenre! Pont arra volt elég, amire szüksége van az embernek! Arra, hogy megteremtse magában a valahova tartozás elengedhetetlenül szükséges érzését! Arra hogy tanuljon! Arra, hogy megtanulja az emberi kapcsolatok bonyolult és gyönyörködtető mivoltát! Arra, hogy a testvéri szeretethez fogható örök barátságokat kössön. Arra, hogy megélje a szerelmet, annak minden szépségével és viharával. Arra, hogy képezze, pallérozza magát szakmai és emberi mivoltában. Arra hogy értéket kapjon és értéket teremtsen! Arra, hogy megtanuljon bízni és megtanuljon elengedni. Arra, hogy kiforrjon benne a felelősségtudat önmaga és a társai iránt. Arra, hogy megtanuljon vezetni és alázattal vezetve lenni. Az együtt alkotás örömének megtapasztalására annak minden nehézségével együtt! Jut idő a siker és kudarcok megélésére, kezelésére, feldolgozására. Élég arra, hogy az ember felismerje az erejét és szembesüljön a korlátaival. Elég arra, hogy az érdeklődés szeretetté, a szeretet szenvedéllyé váljon, a szenvedély hivatássá alakuljon.arte1_1.jpg

10000 óra a próbatermben és még legalább kétszer-háromszor annyi idő EGYÜTT! Együttes! Sokan vagyunk benne. És olykor több időt töltünk egymással, mint a saját családunkkal. Ezért történik az, hogy olyan kötődések alakulnak ki, amelyek egy életre szólnak. Persze nagy a fluktuáció, generációk jönnek és mennek. Emberek sokasága. Közben pedig megtanulsz eltűrni, szeretni, vitatkozni, vigasztalni, szenvedni, együtt örülni, másnak örülni, sírni, befogadni és búcsúzni. Mert Te állandó vagy. Vagy legalább is azt hiszed magadról. De az idő veled együtt telik, előbb megedzi, majd szépen lassan eleszi a tested. 

6570 nap. Hétfő, szerda, péntek, olykor kedd, néha csütörtök, gyakran szombat és az a fájó vasárnap. Tele élettel, energiával, kihívásokra készen, a feladatokat lesve, keresve, lelkes odaadással! Az első nap még 63 kilós fiatal fiú vagy a kockás gatyádban, aki, ha elfordul a színpadon oldalra észre sem veszik, kalapban és valami béna, hosszú szövetkabátban mászkálsz az utcán és mire feleszmélsz már 36 éves vagy, férfi. A sallangokat és a hülyeségeidet, ha szerencséd van levetkőzted. Sokat tettél, rengeteget adtál és még többet kaptál! arte2_1.jpg

Gazdagon jöttem el. Nagy az én gazdagságom. Itt őrzöm a szívemben minden egyes percét ennek a hosszú és fontos időszaknak. Minden pillanata, minden fordulata, minden képe és minden hangja itt él bennem elevenen! Az első próba izgalma, az első szerep, az első baráti mosoly, az első kudarc és velük együtt a többi, az összes. Az összes élmény, amit itt szereztem, VELETEK! Nektek Albásoknak tartozom hálával! Nektek, akik mindig voltatok, mindig vagytok és szívemből kívánom, hogy még nagy sokáig legyetek! 

Számtalan élmény köt össze minket. Az munkával együtt töltött 10000 óra, a színpad kihívásai, a sok-sok szereplés, a turnék, melyneknek köszönhetően 24 országban jártam 3 kontinensen, a nevetések... Az az életigenlés, amely árad ebből a közegből és amihez remélem én is csak hozzáadni tudtam. Szívesen adtam ide mindent és ezután is szívesen adom. Fontossá, az életem részévé vált az Együttes! arte3_1.jpg

Thaiföldön a loi krathong ünnepen vettünk részt, a franciáknál egyszer dombról gurultunk, másszor medencét nyitottunk. Jártunk együtt az örök nap birodálmadában és gyermeki mosollyal vettük körbe Joulupukkit. Ittunk együtt mezcalt, cseh sört hatalmas korsóban és törököt fekete nejlozacskóban, kínáltunk pálinkát és elfogadtuk a cupákos likőröket. Loptunk zászlót és csókot is. Voltunk nagy bajban és nagykövetségen. Aludtunk 5 csillag alatt és az összes alatt is. Áztunk el együtt így is, úgy is. Mindig tudtunk egymássál és egymáson is röhögni. Mindig volt egy jó szavunk a másikhoz, és egy szúrós a másikról. Csak egymás szemébe néztünk és tudtuk most mi következik. Öltöztünk a sárban és selyem szőnyegen. Mulattunk a csűrben és a kínai hotel lakosztályában. Vágtunk disznót és pofákat. Szerettük és elszerettük egymást. Segítettünk építeni és rombolni a házainkat. Fogtuk és elengedtük egymás kezét. Hatszoros "országos bajnok" lettem veletek csapatban néptáncból! ;P  arte5.jpg

Annyi minden van még bennem, de nem tudom leírni. Talán idővel beérik majd. Persze sok mindent le sem írhatok, mert kb. 5 generációra titkosítanunk kellene... De bennem van és érik. Szeretném, ha nem múlna el nyomtalanul! Talán egyszer születik egy könyv. Belőlünk. Abból, amit éltünk! Egy jó könyv. De ennek még nincs itt az ideje. 

Hát ezt tanultam én Veletek a 18 év alatt. Szeretni. Szeretni egymást és a közös ügyünket! Köszönettel, hálával és szívem minden melegével gondolok vissza az elmúlt 157680 órára! Nagyon messzire nem megyek. Azért ilyen könnyen nem szabadultok! Ez csak egy összekapott számvetés. Van még itt dolgom, úgy érzem! arte6.jpg

További sok sikert és élményekben gazdag éveket kívánok!

Hajrá Alba Regia! Hajrá Fehérvár!

Szeretettel 

Göbi

U.i.: Nyugi a viseleteket hamarosan visszaviszem! ;P 

https://www.youtube.com/watch?v=gKXAO-W0Qvo

;)

A bejegyzés trackback címe:

https://amozgastorvenye.blog.hu/api/trackback/id/tr8215470194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása