A Mozgás Törvénye

Péntek reggel van és itt ülünk Székesfehérváron, a Táncházban, a Malom utca 6. szám alatt, a hatos irodában. Mit jelent számodra ez a hely?

Azt, hogy ez a kilences iroda…. Amúgy, ha a feleségemet, a Verát megkérdeznéd, ő azt mondaná, hogy ez a második otthonom és ebben van is valami, bár ő ezt sokszor kicsit negatív értelemben mondja, mert elég sok időt töltök itt…. Napközben nagy a nyüzsgés, jönnek a munkatársak, kopognak, bejönnek, ide menjek, oda menjek, aláírjak… Sokszor nem tudok foglalkozni azzal, amivel ténylegesen kellene. Ezért leginkább este, vagy éjszaka tudok dolgozni, amikor csend és nyugalom van.De ezen kívül biztosan sok más olyan munkakör létezik, ami egyben szórakozás, hobbi és szerelem is.

Hogyan lesz valakiből az Alba Regia Táncegyüttes vezetője? Neked milyen út vezetett ide?

Szerintem, az amatőr együtteseknél az a legszerencsésebb, ha a vezető az adott műhelyből kerül ki. Nagyon sok esetben persze ez máshogy van, és egy kívülről hívott vezető is beválhat, de egy amatőr együttesnek az a legnagyobb erőssége, ha mindig magából nevelődik ki a koreográfus, vagy vezető, vagy bárki, aki benne dolgozik. Ezzel én is így voltam… Kilenc éves koromban kezdtem a gyerekcsoportban táncolni, végigjártam az utánpótláscsoportokat, és 14 éves koromtól a nagy együttes tagja lettem... Sokáig táncoltam a hátsó sorokban, meg néha már az első sorokban, de akkor éppen rock sztárnak készültünk, szóval volt egy időszak, amikor eléggé a hátsó sorokban… Dehát ez a középiskolás korszak volt. 19 évesen, amikor befejeztem a középiskolát és ott voltam, hogy valamit kezdjek magammal, Botos József az akkori művészeti vezető felhívott, hogy az újságban megjelent egy hirdetés, miszerint az abai művészeti iskolába néptánctanárt keresnek. Mivel akkoriban nem nagyon tudtam, hogy éppen mivel fogok foglalkozni, megpróbáltam. Akkor talán már tartottam néha táncházakat is, előfordult, hogy a bátyámat helyettesítettem egy-egy órán, tehát valamilyen közöm volt a dologhoz, de semmi pedagógia és elképzelés. Beiratkoztam a Táncművészeti Főiskolára, és az abai tanítás mellett, már az Alba Regia utánpótlás csoportjainál is elkezdtem tanítani. Az, hogy az együttes művészeti vezetője lettem ennek a folyamatnak az eredménye. Kezdetben egy-két alkalommal lehetőséget kaptam koreográfiát készíteni, és egyre aktívabban vettem részt az együttesi munkában.  Ez nem volt tudatos döntés részemről, hogy én az Alba Regia Táncegyüttes vezetője szeretnék lenni, ez valahogy így alakult.

Nagyon sokan járnak ide nap, mint nap gyerekektől a senior korosztályig. Te mit gondolsz, miért járnak az emberek 2019-ben néptáncegyüttesbe?

A gyerekek, az alsós korosztály, legtöbbször a szülők miatt. A szülő látta az együttest fellépni és nagyon tetszett neki, vagy éppen tudja, hogy jó a ritmusérzéke a gyerekének és szeret mozogni, vagy pont, hogy nem szeret mozogni és azért. Aztán utána ezek a gyerekek „megfertőződnek”. A mostani ifjúsági korosztályon is látom, hogy ők már nem csak a próbateremben vannak együtt, hanem igenis összejönnek máskor is és komoly társaságok, barátságok, születnek. Ebben a korosztályban azt gondolom a közösség az, ami nagyon fontos. És persze egy idő múlva, amikor elkezdődnek a táborok, az erdélyi utak, a táncházak, akkor rájönnek, hogy a néptánc több annál, mint hogy összejövünk és bandázunk. Felnőttkorban pedig már az életünk összes momentumában ott van, az ünnepeink, és a hétköznapjaink részévé válik.

Mindenkinek mást jelent, de amit biztosan mondhatok, az az, hogy a közösség a legfontosabb.

Kikkel nehezebb dolgozni számodra a gyerekekkel, vagy a felnőttekkel?

Én azt szoktam mondani magamról, hogy amíg a gyerek nem tud egy cifrát táncolni, addig engem mellőzzenek a csoportoktól. A kicsi korosztályt én még nem érzem magaménak, de ez biztosan azért van, mert van egy párom, a feleségem, aki ezt remekül megoldja. De hogy kit tanítanék a legszívesebben, ezt nem fogom tudni megmondani. Én a felnőtt korosztályt nyilván nagyon szeretem, mert az nagyon nagy élmény, amikor az ember már fél szavakból is megérti egymást, főleg a saját együttesével. Az nagyon jó dolog, ha gyorsan lehet dolgozni, főleg azokkal, akik már évtizedek óta itt vannak, ott már lehet szárnyalni. De számomra az is egy hatalmas élmény, mikor megtanítom az első fenthangsúlyos lépést. Persze ott az első pár próba abból áll, hogy „Úr Isten, mikor lesz ebből valami?!”, de mindig van egy pont, amikor ráéreznek és az hatalmas élmény! És persze ott van a senior korosztály, akik megint egy másik világ. Ahány névnapot ők megünnepelnek a próbák után, annyi név nincs is a névsorban… Azt gondolom, hogy egy néptáncpedagógusnak akkor jó, hogyha minden korosztályban van lehetősége dolgozni. (Jelige: „Óvodások kíméljenek!” �)

Az amatőr együttesek között talán egyik sem homogén. Neked mi a módszered arra, hogy az új generáció szépen összekapcsolódjon a korábbival?

Ez nem az én módszerem, hanem az Alba Regia Táncegyüttes olyan együttes, hogy (országos viszonylatban is) sokáig meg tudja tartani az idősebb generációt is. Az utóbbi évtizedekben azt lehet látni, hogy nagyon megfiatalodtak a felnőtt együttesek, sok esetben szinte ifjúsági korosztály a felnőtt együttes, aminek persze összetett háttere van, szinte külön témát igényelne. Nálunk szerencsére olyanok a helyi adottságok, ami miatt az idősebbeket is meg tudjuk tartani. Azért mondom, hogy ez az együttes módszere, mert nincs direkt tanítása a fiataloknak, hogy az együttesi életbe be tudjanak épülni. Az együttes mindig megoldja a befogadást és a nevelést, és nekem ez hatalmas segítség! Nagyon jó látni, hogy a 16 éves és a negyven éves egy közösséget alkot egy idő után.

Az idősebb generáció integrál és ez abszolút működik.

Ha egy együttesben sokan vannak, nagyok a korkülönbségek és a férfiak nők együtt vannak, ott akadnak konfliktusok is. Ezeket hogyan tudod kezelni?

Mi számít konfliktusnak?

Van- e olyan eset, mikor a tánckar és a vezető között van nézeteltérés?

Én komolyan gondolkozom egy példán, és most nem jut szembe ilyen. Ez két dolgot jelenthet. Egy, hogy nincs ilyen, amit kétlek, a másik, meg az, hogy talán figyelmetlen vagyok. Kisebbek konfliktusok persze akadnak, de olyan léptékű, hogy a művészeti vezetőnek kelljen ezt kezelni, ilyen már nagyon régen volt. Nagyon sok minden történik a tánckaron belül, amiről beszélnek, de ez már hozzám nem jut el, ami azt jelenti, hogy meg tudják oldani. Nem is emlékszem, hogy le kellett volna ülnöm a tánckarral „fejmosásra”. Ami nehéz lehet egy művészeti vezetőnek, az az, hogy éveken keresztül úgy bemenni a próbaterembe, hogy tudjon mindig valami újat adni, és ha az megtörtént, akkor a következőn gondolkozni. Az első „Pávánk” óta (2014) úgy érzem, hogy nincsen nyugvópont. Ami valahol persze jó, de azért néha jól esne egy kis megnyugvás. Úgy érezem ilyen már nem is lesz. Szerintem úgy lehet jól együttest vezetni, hogy ha kitűzünk mindig egy olyan célt, ami a tánckart motiválja és „megdolgoztatja”.. Persze ebben benne van az is egy amatőr együttesnél, hogy azt mondják a táncosok, hogy ez a feladat nekik már sok.

Ezért én ezt a művészeti vezetőséget egy folyamatos húzd meg – ereszd meg játéknak érzem, amiben ügyesen meg kell találni az arányokat, hogy motiválva legyenek a táncosok, de mégse menjenek tönkre. Tehát azt gondolom, hogy nincs is szükség rá, hogy én egy diktatórikus, vaskezű vezető legyek, de kell az a magabiztosság, amikor legalább a saját elképzelésedben nagyon hiszel! Mert, ha egy kicsit is bizonytalan vagy, az azonnal rávetül a társaságra is és az együttes is bizonytalan lesz.

Demokrácia az persze néha kell, és néha fel is teszek kérdéseket, amin persze most te is nevetsz, meg nevetnek rajta a többiek is… Na, ez az ereszd meg része!

Említetted, hogy 2014 óta nem nagyon van nyugvópont és sorra jönnek a feladatok. Volt már olyan érzésed, hogy elértél a kiégés határára?

Amikor van egy-egy feladat, mondjuk egy koreográfia, amit holnapra kell elkészíteni, akkor egy jó párszor éreztem, hogy „hú én már kiégtem”, és kiürült az agyam és nem tudok még egy 24. mezőföldi koreográfiát összeállítani. Vagy amikor valami furcsa zenére, furcsa mozgással teljesen más művészeti ággal közösen kell valamit alkotni… De ezek a feladatok mindig arra vannak, hogy az ember átlendüljön. Mert, ha könnyű lenne, bárki tudná csinálni és meg is állna a kihívás része a dolognak. Szóval nem, még nem vagyok kiégve….. szerintem.

Számodra mi a fontosabb a csapat sikere, vagy maga a csapat?

A Csapat, és ehhez hozzá tartozik a csapat sikere. Nem gondolom, hogy ezt külön lehet választani! Az egyik maga után vonja a másikat, vagy az egyik hiánya magában hordozza, hogy a másik is hiányozni fog.

Nyilván csapatot kell építeni, mert anélkül nem lehet sikerre vinni egy együttest.

Ha tetszik, ha nem, ezek a táncosok szeretik  a színpadot, és ha nem pozitív a visszajelzés, amit  kapnak, akkor szomorúak lesznek, és akkor kezdenek el kialakulni a konfliktusok és ez gyűrűzik, és egyszer csak kirúgják az együttesvezetőt, mert sajnos láttunk már ilyet  is. Pont az a lényeg, hogy ez a két dolog csak együtt működik.

Hogyha egy picit eltávolodunk, akkor te hogyan látod a mai magyar „néptáncvalóságot”? Hol van a helye a néptáncnak a magyar kulturális palettán?

Ez egy nagyon széles spektrum. De kezdjük a negatívummal, mert onnan lehet eljutni a pozitívumig. Gula Miklós barátom szavaival élve, „Ha egy faluban felavatnak egy budit, ott biztosan fellép egy néptáncegyüttes.”. És ezzel még annyira nincs is gond. Azonban még mindig sok olyan együttest látunk, akár zsűriként, akár nézőként nézem, ahol azt érzem, hogy ezeket a gyerekeket becsapják. És ez borzasztó érzés. Ez a legnegatívabb szerepe talán, amikor kényszerből tanítanak olyan emberek, akiknek nem ez volna a megfelelő hivatás, olyan gyerekeket, akik nem is szeretik ezt igazán. De folyamatosan fejlődik ez a szakma és a mind az amatőr mind a profi mozgalom nagyon magas szintre jutott. A magyarországi kulturális életben mára megkerülhetetlen és nagyon fontos szerepet tölt be a néptánc. Az együttesek eredeti funkciója, hogy a hagyományos néptáncot a színpadra állítsák, szerencsére működik. De az egyéb műfajokkal való összedolgozással és a táncszínház felé való kikacsintással egyre érdekesebb és izgalmasabb előadások jönnek létre, ezt is nagyon fontosnak érzem. Talán sokan próbálnak a színház felé menni, épp azért, hogy az embereknek ez befogadhatóbb legyen. Van olyan együttes, aki teljes egészében ezt vállalta fel. Szóval a négy méteres falusi színpadtól a nagy színházakig egy együttesnek helyt kell tudnia állni, és helyt is áll, ha megfelelően felkészült.

Hogyha hatalmadban állna bármit megváltoztatni az együttes életében, és az egy varázsütésre úgy menne tovább, mit változtatnál?

Ó, hát ez megvan! Nekem az nagyon nagy könnyebbség lenne, ha minden táncosomnak tudnék adni havonta egymillió forintot, hogy amit csinál, azt ezután is ugyan így csinálhassa. Mindent megkövetelhetnék. Nem kellene megkérdeznem, hogy ráér e mindenki vasárnap egy fellépésre, miközben érzem azt, hogy vasárnap azért nem kéne fellépést vállalni. Csak megírnám, hogy vasárnap fellépés! (Itt nagyot nevettünk) Ami persze jól hangzik, mert nem kellene annyit szervezkedni, viszont, amitől ez igazán jól működik, hogy ez egy család, azt nem biztos, hogy évek múlva is el tudnám mondani, mert akkor a jó értelemben vett amatőr lét elmúlna és jó pénzért profik lennénk. És sajnos a pénz az valahogy mindig megfertőzi a rendszert.

Tehát az amatőr lét erejét és az ízét az adja, hogy áldozatokat kell hozni.

Sírtál már valaha az együttes miatt?

Nem vagyok sírós, de sokszor meghatódtam, könnyekkel már küszködtem. Én nagyom büszke tudok lenni a táncosaimra. Ez nem csak akkor fordul elő, ha színpadi produkcióról beszélünk, hanem akár egy külföldi úton, amikor egy ez a csapat úgy tud működni, hogy azt öröm látni. A mai napig meg tudnak lepni és nagyon jó érzés ennek az együttes vezetőjének lenni. De ami még egyből eszembe jut, az az, amikor 2014-ben a Páván, a maximum pontot szerző táncegyüttes után kellett színpadra menniük, és úgy tudtak felmenni és olyat tudtak táncolni, mintha nem is érdekelné őket, hogy a nyertes együttes épp előttük jött le a színpadról. Ezek megható pillanatok.

Foglalkoztat-e az utódlás kérdése? Van-e padavanod?

Foglalkoztat, de most még nem úgy, hogy jövőre ki veszi át az együttest, mert most még úgy érzem, van benne erő. Az mindenképpen foglalkoztat, amit az elején is mondtam, hogy szerintem akkor működik jól egy együttes, ha saját nevelésű emberekkel tud dolgozni, Azt szeretném, ha minél több olyan neveltünk lenne, akik fokozatosan át tudnának venni feladatokat, gyerekcsoportokat. Jó esetben ez természetes módon kialakul, de nehéz most még a fiatalokkal.

Kellene jobban a lendület! Úgyhogy dolgozzatok fiatalok, dolgozzatok!

Hogyan fogalmaznád meg a saját szakmai hitvallásodat?

Hú, Göbi ez nagyon nehéz! Miért pont a végére hagytad a legnehezebb kérdést? Ilyenkor mindig valami frappánsat szoktak mondani, ami igazából nem mond semmit, csak jól hangzik. De komolyra fordítva a szót, én, mint az Alba Regia Táncegyüttes vezetője egy kész dolgot kaptam Botos Józseftől, táncházastól, együttesestől, fesztiválostól. A legfontosabb az, hogy ezt meg tudjam tartani és tovább tudjam fejleszteni. De persze ebbe nem csak a produktum tartozik bele, ez egy nagyon komplex rendszer és én az ezt éltető csapat egyik tagja vagyok.

Tehát az, hogy amit megkaptunk, soha ne menjen tönkre és tovább tudjuk építeni!

 https://artefolk.squarespace.com/