A Mozgás Törvénye

"A művészet az emberiség legtürelmesebb nevelője."

Sárszentágota, a világ közepe!
Sárszentágota, a világ közepe!

Képzeljenek el egy picike falut a közepén egy buszforduló, mögötte egy művelődési ház (a "kultúr"), az előtt egy tejcsarnok, a csarnok mellett a posta, azzal rézsút szemben a kocsma és attól kicsit odébb a bekötőút végén a polgármesteri hivatal, aminek az udvarán öreg tölgyfák vigyáznak a dédapám és sok más hős emlékére... Ezzel szemben van a mi házunk. A kultúr mellett jobbra egy szép rét, néhány fűzfával, ide járunk focizni. Szembe a házunkkal a ...

"Együtt a klebelsbergi úton..."
"Együtt a klebelsbergi úton..."

A kocsiban hallgatom a rádiót. Sokat hallgatom, bár egyre kevésbé élvezem. Szeretem a beszélgetéseket. Ma reggel is hallgattam. Régóta bosszankodom. Évek óta kicsit, aztán pár hete nagyon és most, ma reggel felforrt a vérem és szinte szétrobbant az agyam, mikor ezt a riportot meghallottam. (Bevallom nem bírtam végighallgatni, mert féltem hogy kárt teszek a rádióban, így később innen visszahallgattam- 

letoltes.jpg

...

"Könnyű meló"
"Könnyű meló"

Hogy mit is csinál egy néptáncpedagógus a hétköznapokban? Hát gondolom bemegy az iskolába, vagy a csoportjához és mindig vidáman, jó hangulatban megtanítja a növendékeit táncolni. Nem? Nem teljesen. A válasz részben igaz. Kicsit szeretném kibontani a témát, hogy mindenki tisztábban lásson minket!

...

"Karoljátok fel tehát egymást..."
"Karoljátok fel tehát egymást..."

Van egy gonosz mondás. "Aki tudja csinálja. Aki nem tudja tanítja. És aki még tanítani sem tudja, na az zsűrizi." Ez persze ebben a formában természetesen nem igaz.

Azért gondoltam, hogy írok erről a jelenségről, a zsűrizésről és az ahhoz kapcsolódó gondolataimról és érzelmeimről, mert valószínűleg mindenki, aki valaha művészeti tevékenységet végzett, már találkozott vele, így sokunkat érint így vagy úgy a dolog. wesley-tingey-1516402-unsplash.jpg

Photo by  Wesley Tingey  on  ...

... és voltak ott unikornisok?!
... és voltak ott unikornisok?!

Elengedhetetlen a testi-lelki fejlődés szempontjából, hogy kellő humorral forduljunk önmagunk és a világ felé is! A gyerekszáj utolérhetetlen eredetisége pályám kezdete óta teljesen magával ragad. Megszállottan gyűjtöm a gyerekek ki- és beszólásait. Bíztatok mindenkit, hogy fokozottan figyeljen oda és ha teheti jegyzeteljen, mert a kedvetlenség egyik legjobb ellenszere, a gyermeki humor ilyen formájának az időnkénti olvasgatása! 

Számtalan alkalommal lopott ...

A bőgatyától a kompressziós zokniig, avagy, hogyan lesz egy néptáncosból Spartan Racer
A bőgatyától a kompressziós zokniig, avagy, hogyan lesz egy néptáncosból Spartan Racer

Ákos öcsémmel gyerekkorunk óta együtt táncoltunk hosszú éveken keresztül! Sokáig koptattuk együtt a parkettet, viszont néhány éve egy nagy váltás következett be az életében, és a színpadról egyenesen a sárba sétált „dagonyázni”! Hogyan jut el az emberfia a bőgatyától a kompressziós zokniig? Miért húz valaki 20 év táncolás után futócipőt a csizma helyett és veszi nyakába az erdőket, mezőket? Erről beszélgettem a testvéremmel, Gőbölös Ákossal.

...
Miért jó tanárnak lenni? Miért, jó? :)
Miért jó tanárnak lenni? Miért, jó? :)

Ritkán tesszük fel a címben szereplő kérdést. Sokkal gyakrabban kellene. Ellenben rengeteget panaszkodunk, sopánkodunk, hogy milyen rossz nekünk. "Évről évre romlik a gyerekanyag" hangzik Békés Márta A bús tanító panaszai versében, ami persze a kor és az abban tanítók paródiája, de akár egy tanáriban is elhangozhatott volna. Elmondjuk, hogy kevés a pénz, hogy alacsony a társadalmi megbecsültség, hogy megváltoztak a gyerekek, hogy "a technika virágzik manapság, ...

Üdvözöllek a mozgás világában
Üdvözöllek a mozgás világában

Kedves Olvasó!

Kezdő vagyok. Kezdő blogger. Nem is vagyok benne biztos, hogy kell-e ezt csinálnom, de nekivágtam. Biztosan sokan vagyunk az életben, akiket, ha nem is minden, de nagyon-nagyon sok dolog érdekel. Szeretjük a különlegességeket, a látszólag haszontalannak tűnő érdekes információkat, az  újdonságokat, a szakmánkban és a világban történő új felfedezéseket, innovációkat. Szeretjük kutatni és megérteni a dolgok közötti összefüggéseket. 

...

süti beállítások módosítása